Autóim
Most pedig az eddigi és a jelenlegi autóm bemutatása lesz a téma, kronológiai sorrendben.
Nekünk (illetve nekem is) mindig benzines autóink voltak, így a jogosítvány megszerzését követően az első jármű, amit rendszeresen vezettem, a családunk által tujadonolt Fiat Uno 1.5 SX volt: kellemesen erősnek bizonyult a motorja ebben a kis kaszniban, az SX kivitel pedig olyan extrákat jelentett, mint pl. elektromos ablakok elől, bársony huzatú ülések és ajtókárpit, valamint digitális műszerfal (egy 1987-es autóban!). Szerettem volna szépítgetni-tuningolni, de nem volt rá keret (a szüleimnek meg pláne nem), így optikailag próbáltam kihozni belőle a maximumot (pl. matricákkal, új műanyag dísztárcsákkal stb.).
Majd eljött a pillanat, apukám ugyanis megkapta a mozgássérülteknek akkoriban járó gépkocsi vásárlási hozzájárulást (300.000 Ft-ot), így elkezdtünk nézelődni. Meg is lett az új kiválasztott, a magyar nép autója személyében: Suzuki Swift Sedan 1.6 (évjárat: 1995).
Ebben az autóban (a fősulis ösztöndíjaimnak, az MNASZ időmérő fizetésemnek és a Diákhitelnek köszönhetően) kiélhettem mindennemű "hülyegyerek" tuning ötletemet: elsőként kapott új kerekeket (új gumival, alufelnivel), ezt követte a "nagyzene" - új fejegység, csomagtartóba erősítő és szubcső - majd sportkipufogó, sportkormány, végül pedig egy hátsó szárny a csomagtartó fedelére.
A saját stílusomra alakítottam a kis Suzit, szerintem még belefért az ízlésesség határaiba (bár ez szubjektív), az 1.6-os motor pedig repítette a könnyű kasznit, a barátaim nem mertek mellém beülni, mert halálfélelmük volt (szerintem kicsit túlreagálták, mondjuk letaposva - akár megpakolva - is könnyedén hozta a 190 km/h-t, természetesen csakis német autópályán próbálva).
Nem is volt ezzel baj, jártam vele az országot a rally futamok okán, úgymond igénytelen volt, lehetett taposni és nem is fogyasztott sokat. Sajnos a végzetét másodsorban a rozsda, elsősorban pedig én pecsételtem meg: egy telizöldes kereszteződésben - tévedésből - egy szemből érkező autós elé kanyarodtam, majd jött a CSATT...
A jobb eleje megsemmisült, a roncsot el tudtuk adni, amit később helyrehoztak, szóval nem tőlem ment a roncstelepre.
Tehát kellett egy másik autó, esetleg egy biztonságosabb: akkoriban kezdtem el dolgozni, megvártam a fél éves próbaidőm végét, majd decemberben (úgymond karácsonyi ajándékként), hitelre megvettem átvitt értelemben - mivel apukám nevére került, a kedvezőbb biztosítási díjakból kifolyólag, azaz gyakorlatilag az övé volt, de én fizettem az összes részletét - az első autómat, egy Volvo S40 1.6-ot (évjárat: 1998).
Ebben a Volvo-ban a Renault-tól érkező motor dübörgött, ami végig megbízhatóan szolgált, viszont érezhetően nehezebben mozgatta a kasztnit a Suzuki-hoz viszonyítva: a lomhaságán kívül semmi rosszat nem tudok róla mondani, 7 évig volt nálam, és ezalatt csak kopó-fogyó alkatrészeket kellett cserélnem benne.
Itt is szükség volt egy kis tuningra, egyszer megörökölte a Suzuki-ből a hangcuccot, illetve kapott új kerekeket (új gumival + alufelnivel). A stílusába - és karakterébe - más nem nagyon fért bele, annyira már én sem voltam "hülyegyerek", illetve a motorerő sem engedte a továbbiakat (véleményem szerint, ha valamit szénné tuningolunk, akkor legyen mögötte erő és akarat is, mert ezek nélkül inkább vicces és csak optikai parasztvakítás az egész).
A Volvo végét is a rozsda (meg az erő hiánya) hozta el, így a hitel kifizetését követően elkezdtem nézelődni a használtautó piacon: a potenciális esélyesekről Excel táblázatot vezettem, a legfőbb alkatrészek árainak összehasonlításával.
Volt viszont egy titkos favoritom (aminek az alkatrész árai sem voltak annyival drágábbak - akkor még), de sehogy sem akart összeállni a kép: annak idején, a gimi után az egyik barátom vett magának egy M pakett BMW E39 528i szedánt, ami annyira megfogott és beleégett a retinámba, mint Nicolas Cage-nek a Tolvajtempóban Eleanor: a mai napig imádom őket, valahogy minden elemük számomra tökéletes.
El is kezdtem nézegetni a hirdetéseket, felregisztráltam a modellel foglalkozó fórumba, az egyik tag (vadidegenként) kiokosított, hogy "miket kell figyelni, mik a sarkalatos pontok stb.", elment nekem Budapesten autókat nézni, majd képes beszámoló keretében - majdnem - mindegyikről megállapítottuk, hogy ezek nem azok, amiket én keresek (és a személyes tapasztalatom is lehangoló volt).
A reménytelenségben már újabb márkákban kezdtem el gondolkodni, mikor egy átmulatott szombat estét követően - apukám unszolására - megnéztem a szakértő barátommal egy helyi, magánszemélytől eladó példányt (a képek alapján nem volt opció, főleg, hogy facelift-es 520i-t kerestem, már a 2,2-es motorral), de az "állapotot veszünk, nem évjáratot" filozófiát követve majdnem leesett az állam: már első ránézésre is rendben volt a kocsi, garázsban tartották, azokon a kényes pontokon sem volt semmi baja, kezdtem felfelé repülni a fellegekbe (amit ilyenkor nem szabad), a barátom tartott lent a Földön, de mivel ő sem tudott nagyon belekötni és áldását adta, másnap már megvolt a paripa, így a megvalósult egy újabb álmom.
2015-ben vettem (BMW E39 520i, évjárat: 2000), a mai napig szeretem-óvom-ápolom, rengeteg mindenen túlvagyunk már (pl. olajfogyasztás miatti motorfelújítás, vezérlés csere, kuplung + kettőstömegű csere stb.), a saját szájízemre történő átformálás is megtörtént (pl. facelift első lámpák), az apró-cseprő problémákat saját magam orvoslom (volt már pixelhiba javítás mind a műszerfalon, mind a középső MID kijelzőn stb.), rendszeresen gyári diagnosztikát futtatok a modulok ellenőrzésére (ilyen irányba is kikupáltam magam), próbálok "jó gazdája lenni a kicsimnek" a minél több együtt töltött idő reményében (ha tehetném - és a sors is úgy hozza - soha nem válnék meg tőle, maximum mellé vennék valamit, mivel annyira hozzám nőtt már, nagyon nehezen engedném el a kezét).
Ebből a szeretetből kiindulva, létrehoztam az autómnak egy tematikus Instagram fiókot, ahol figyelemmel lehet követni az eseményeinket és az életutunkat.