Pályaversenyzés

A Dirt Rally-t követően - vagy éppen azzal párhuzamosan - számos szakágban (WTCC, DTM, Audi TT Cup stb.) elkezdtem bontogatni a szárnyaimat a VSR.hu-n.

WTCC-s karrierem nem kezdődött rosszul (amiben lehet, hogy az is közrejátszott, miszerint új kormánnyal kezdtem meg a küzdelmeket, a régi Logitech Driving Force Pro-t lecseréltem egy ugyancsak Logitech Driving Force GT-re - sokkal kifinomultabban tudtam vele vezetni, érezhető volt az előrelépés), viszont nagyon sokat küszködtem a gumikopással, így rendszeresen előfordult, hogy jó helyezéseket buktam el ebből kifolyólag. Az élmény pedig adott volt, az előzgetések, az egymás elleni harc (ami ugye a rallyban nem volt), szépen apránként építgettem a vezetési stílusomat.

Majd következett az Audi TT Cup: ez az autó valahogy jobban működött alattam, ami az eredmények javulásában is megmutatkozott.

A 2018-as évben platformot váltott a bajnokság (átmentünk Assetto Corsá-ra), de az autó ugyanaz maradt (Audi TT + TT RS). Ez abból a szempontból volt pozitív fejlemény, hogy kezdtem megközelíteni az élmezőnyt, illetve megszületett az első győzelmem is a kategóriában (mondjuk a fordított rajtrácsos versenyen - ez azt jelenti, hogy az első verseny top 10 pilótája fordított sorrendben indul a második futamon - de ezért is meg kellett küzdenem és nagyra értékeltem).

Az eredményeimnek meg is lett a gyümölcse, ugyanis a 2017-2018-as VSR díjátadón - a rally serlegeim mellett - átvehettem az érmeimet is.

És elérkeztünk a legeredményesebb időszakom kezdetéhez, amikor is a VSR-en megismert Kenéz Sanyi csapattársam átinvitált a GTR-Masters.hu-ra, ahol az épp kezdődő WTCR első szezonját kezdtem el vele együtt, szintén egy csapatban.

2018 őszét írjuk ekkor, az első versenyemen Portimao-ba nem igazán találtam a ritmust, estem-keltem, a Honda Civic TCR sem akart még engedelmeskedni, majd a versenyen a szerver is ledobott, ezzel megmentve engem a további szenvedéstől.

Viszont ami ezután következett, arra nem voltam felkészülve: imolai pole pozíció, ilyen előtte erőből soha nem jött össze sehol. Meg is szeppentem picit, ami azt eredményezte, hogy az első futamon Kenéz Sanyi ki tudta használni a hibáimat (végül második lettem), majd a második versenyen szintén második, a harmadik futamon pedig (igen, egy forduló 3 versenyből állt) harmadikként szakítottam át a célszalagot.

Ezt követően megesett velem az a csúfság, hogy nem számoltam jól, és kifogyott az üzemanyag az autómból, az igazi áttörésre viszont nem kellett sokat várni: a Moscow Raceway-en megszereztem első futamgyőzelmemet, amit 1 órán belül megismételtem.

És ha egy biznisz egyszer beindul: a soron következő 4 fordulón (12 versenyen) 6 újabb győzelmet arattam, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy versenyben vagyok a bajnoki címért, ráadásul a csapattársammal, Sanyival kellett megmérkőznöm érte.

Elérkezett az utolsó, mindent eldöntő forduló (Zandvoort): készültem rá, jól ment, megvolt a tempóm, minden adott volt a végső összecsapáshoz, majd az időmérő utolsó perceiben, mikor a legjobb körömön voltam (minimum második hely vagy az első jött volna össze vele), a célegyenesben, nem messze a célvonaltól, a szerver ledobott... És a maradék 10 msp-ben már nem volt időm visszacsatlakozni... Én ott megsemmisültem, leolvadtam, percekig üveges szemekkel csak ültem egy helyben, mivel a versenyzők legfőbb álma, a bajnoki győzelem egy pillanat alatt szertefoszlott... (a bajnokság végeredménye a linkre kattintva megtekinthető)

Felocsúdva, szép csendben összepakoltam a kormányszettemet, és eltettem a szekrény legaljára, látni sem akartam egy ideig.

Jött a 2019-es tavaszi szezon, kihevertem az eseményeket, és csatlakozott csapatunkhoz Piski Tomi. Róla azt kell tudni, hogy a GTR-Masters közösségének ős tagja, versenyzett együtt Michelisz Norbival is, rekordszámú bajnoki címet szerzett már meg mindenféle kategóriában, szóval mondhatni vérprofi. Tehát az ez évi csapatunk úgy állt fel, hogy volt Kenéz Sanyi, a friss bajnok, Piski Tomi, a "legenda" és én, aki épp a vereségből próbált talpra állni.

A bennem lévő feszültség és "bizonyítani akarás" már az első versenyen, Sepang-ban megmutatkozott: Tomi megnyerte ugyan az első futamot, a másodikon viszont nekem jött ki a lépés, a harmadikon pedig Tomit végig árnyékként követve, az utolsó kanyarba mellé beszúrva (mivel ott egy picit hibázott), 0.033 ezredes előnnyel sikerült a célegyenesben megelőznöm (tisztán emlékszem, hogy beérve mindketten ugyanazt mondtuk be a csapatrádióba: "aztak.rva").

Ezt követően pedig elkezdődött az oda-vissza verések, a taktikázás és a csapatutasítások időszaka: nekem a soron következő Red Bull Ring-i forduló még jól sikerült, viszont ezután hullámvölgybe kerültem - megint becsúszott egy üzemanyag kifogyás, illetve szerencsétlen balesetek hátráltattak - így Sanyival és Tomival szemben már a szezon közepén elvesztettem az esélyemet a bajnoki megmérkőzésre (a pontbeli lemaradásom miatt én lettem a harmadik számú pilóta), ami bevallom őszintén, nem nagyon tetszett, és ennek legékesebb bizonyítéka a monzai forduló lett: az időmérőn megszereztem az első helyet, majd szerettem volna megnyerni a versenyt (erre meg is volt az esélyem), viszont jött az üzenet: "engedj el minket légyszi", majd beígérve a visszaengedést - mivel gyorsabb voltam - egy szerencsétlen előzésnél hátrányba kerültem, azaz így jártam. Ez eléggé felbosszantott, a harmadik versenyben ki is eresztettem a fáradt gőzt, engem ott nem nagyon érdekelt semmi se (6 msp előnnyel nyertem Piski Tomi előtt).

Kezdtem megint felszívni magam: Suzuká-ban pl. a harmadik versenyen késélre menő csatánk volt Tomival (úgy, hogy az első versenyen első, a másodikon második lettem), az utolsó sikánba előzve győztem le őt (neki át kellett vágni azt, nem tudott a pályán maradni).

Majd jött Bands Hatch Indy, a taktikai csőd netovábbja: mindhárom verseny első három helyezettjei mi voltunk, különböző felállásban. Viszont jobbra-balra, fel és le lettek kitalálva a taktikák, hogy "na majd én elengedlek", ami végül nem történt meg, amikor meg mégis, kiderült, hogy az pl. a másiknak nem jött jól a végén... Agyrém (ebből ilyen szempontból jobb is volt kimaradni).

Az idény utolsó versenyén pedig (Zhuhai) ismét Tomival harcoltam: pole-ból indulva, az első verseny full egál lett (ő győzött 2 tizeddel), majd a másodikon elkezdett leterelgetni a pályáról, ami miatt a harmadik futamra annyira "felpaprikázódtam", hogy kitapostam a Civic szemét is (5 msp-vel nyertem Tomi előtt).

A 2019 tavaszi idényt végül 8 győzelemmel zártam (ami az összetett 3.-ik helyére volt elég), Kenéz Sanyi megszerezte második bajnoki címét, Piski Tominak pedig meg kellett elégednie a második hellyel (a díjátadót 2019 őszén tartották a Hyp-R Zone-ban, ahova már visszatérő vendégként mentem).

Kis kitérő: a GTR-Masters-el párhuzamosan a PSRL WTCR bajnokságban is elindultunk, de nem együtt: Sanyi Tomival társult, én pedig a VSR.hu-s, Audi-s ex-csapattársammal, Malm Balázzsal alkottam egy csapatot. Nekem ez egy jó lehetőség volt ismét visszanyernem az önbizalmam, végül sikerült is nekünk jobban szerepelni a Sanyi-Tomi duónál (a végeredményben ráadásul megszereztem a bronzérmes, 3-ik helyet is).

A nyári szüneteben Sanyi vetette fel az ötletet, hogy váltsunk autót, mivel ő kipróbálva az Audi RS3 LMS TCR-t, jobbnak találta a Civic-nél. Ez meg is történt - milyen jól is tettük - így indulhatott az őszi szezon.

Már az első verseny előtti teszteken igaza lett Sanyinak, nekem is sokkal kezesebbnek tűnt az Audi, pontosabban lehetett vele menni, ráadásul a hátuljával is tudtam játszani, ami kifejezetten tetszett.

Az első fordulót a Nürburgring-en tartották: az időmérőm nem sikerült fényesen, viszont a versenyen lényegesen jobb tempót tudtam diktálni, így kétszer sikerült is első helyen célba érkeznem a három versenyből.

Az idény közben kezdett egyre jobban kikristályosodni (az utolsó fordulókon pedig hatványozottan), hogy ez az autó nekem fekszik a legjobban (Sanyinak egy szerencsétlen széria is befigyelt, Tomi pedig egyébként is csak a második versenytől tudott csatlakozni a bajnoksághoz, de neki sem működött annyira az Audi).

Minden kezdett remekül alakulni, megnyugtató előny tudatában először a Slovakia Ring-en tudtam duplázni, majd a bajnoki címemet az első győzelmem helyszínén, a Moscow Raceway-en biztosítottam be, szintén dupla győzelemmel.

A végeredményben persze benne voltak a csapattársaim is, mivel Sanyi és Tomi is átlátva a helyzetet, kézségesen segítettek - esetleg átadtak pozíciókat - a sikerem érdekében, ezt nagyon köszönöm nekik (tulajdonképpen visszakaptam tőlük azt, amit tavasszal nem szívesen, de én adtam nekik).

Borzasztó boldog voltam, mert ez gyógyír volt a lelkemnek, az év eleji (2018 őszi) fiaskó után (a bajnokság végeredménye a linkre kattintva megtekinthető).

Friss győztesként úgy voltam vele, hogy jó lesz az Audi a 2020-as tavaszi idényre is - és ragaszkodtam is hozzá, ami később hibás döntésnek bizonyult - így újabb szezon kezdődött az RS3 LMS TCR-el.

A szezon nem indult fényesen, mivel sok esetben kiderült: az Audi motorereje kevés lesz a gyors pályákból összeállított bajnokságban, a Cuprá-val közlekedő Nagy Balázst sehogy sem lehetett utolérni (néha erőn felül próbáltam meg valamit tenni - "lobogtam" mint egy őrült - ami hol sikerült, hol nem, illetve ha a határokat kezded el feszegetni, az a hibázás esélyét is megnöveli).

Volt ellinkeskedett versenyem (Chang, ahol nem tudtam egy épkézláb kört összerakni az időmérőn, így utolsóként indultam), a Hungaroringen és Sonomá-ban pedig hibáztam - pedig ezek nélkül szorosabb lehetett volna a küzdelem.

Így a szezon egyetlen fénypontját a Nordschleife jelentette: nekem valamiért bejön ez a pálya, tökéletes lett a stratégia, a rajt után a 4.-ik helyről másodiknak feljőve pedig végig kergettem Kenéz Sanyit, akit nem sikerült kellőképpen megközelítenem egy támadáshoz, így mögötte másodiknak futottam be.

Végül csupán négy győzelmet aratva, az összetett pontverseny harmadik helyén zártam az idényt.

Egyértelművé vált, hogy ha ősszel fel akarjuk venni a versenyt Nagy Balázzsal, akkor bizony azzal kell mennünk, amivel ő is: elkezdődött tehát a Cupra TCR időszaka.

Emlékszem, hogy az Audi-hoz képes az egyenesben rettenetesen ment a Cupra, viszont nekem alulkormányozott volt a kocsi, nem lehetett olyan precízen menni vele.

Technikai kitekintés: a kormányszettem ismét csereéretté vált, így vásároltam egy - maradva a bevált márkánál - Logitech G920-at.

Belekezdve az őszi idénybe: érezhető volt a gyorsulás, mivel már nem voltunk Balázstól annyira lemaradva, pariban voltunk vele, illetve a versenyeken könnyedén be lehetett ezzel az autóval erőből jönni az első 5 helyezés közé.

A Cuprá-val való első győzelmemig sem kellett sokat várni, a második forduló első versenyén, a Slovakia Ring-en elkezdtük a gyümölcsöző kapcsolatunk építését.

Közben azért történtek említésre méltó dolgok: például meghibásodott az új kormányom, pontosabban a gázpedál érzékelője (még szerencse, hogy időben észrevettem), amit gyorsan, garanciálisan cserélt a gyártó, ezen nem is akadtam fenn. Viszont a komolyabb problémát a COVID okozta, ugyanis megbetegedtem (szerencsére csak hőemelkedést és szaglásvesztést okozott, semmi mást), kettő versenyt is betegen futottam le (Anderstorp + Shanghai - amiken még a győzelmek is összejöttek ezen állapotomban).

Kigyógyulván, úgy nézett ki a tabella, hogy Nagy Balázs vezetett, mögötte szorosan Kenéz Sanyi, majd picit lemaradva tőlük én, így az esélytelenek nyugalmával készültem az utolsó, mindent eldöntő fordulóra.

Daytona volt a helyszín, ahol az időmérőn vetélytársaim mögött, harmadikként kvalifikáltam. A rajt jól sikerült mindhármunknak, majd kezdtünk feltorlódni az első kör vége felé: a sikán előtt nem hittem a szememnek, ugyanis Balázs és Sanyi összeakadtak (Balázs komoly hátrányba került), majd a második kör elején Sanyi is hibázott, így a hirtelen jött kavarodás után elsőként haladtam a mezőny élén (az előzetes számolgatások alapján - latolgatva az esélyeimet - tisztában voltam vele, hogy minek és hogyan kellene történnie az újabb sikeremhez).

Szóval megnyerve a futamot, kipiáltam az első feltételt, majd a második versenyt is behúzva már kézzel fogható közelségbe került a cím.

Kezdtem picit rágörcsölni a dologra, ami a harmadik versenyen, egy túl optimista előzésben tetőzött, ugyanis lecsúszva a pályáról, a "rally-s múltamat" igénybe véve - kilinccsel előre - végig csúsztam a füvön, majd szerencsére senkit sem eltalálva, irányba állva folytattam a körözést.

Közben elkezdett duruzsolni a fülemben a "beépített csapatfőnököm", miszerint "semmi baj, megvan a tempód, szedd össze magad, menni fog ez", és ment is: nem voltam biztos benne, hogy összejön-e a dolog, de mivel Sanyinak nagyon nem alakultak jól a versenyei, bele szóltam a csapatrádióba, hátha rá tudom venni, hogy engedjen maga elé... Válasz nem érkezett, viszont erre a pozíciócserére nem is volt szükség: ezen az őrült versenyen ugyanis 2020 őszének legtöbb pontot gyűjtő pilótájaként kétszeres MWTCR bajnoknak tudhattam magamat!

Így utólag végig gondolva, az első Audi-s cím olyan magától értetődő volt, ezért a Cuprá-s győzelemért viszont meg kellett küzdenem - minden téren - ráadásul a szerencse is mellém állt, és meseszerű lett a vége.

Az ezt követő évek további Cuprá-zással teltek, viszont sem Sanyinak, sem nekem nem jött ki a lépés, majd egyedül maradva csak kocsikáztam, próbálkoztam, harcoltam az elemekkel (2021 tavasz - összetett második, 2021 ősz - szintén zenész, 2022 tavasz - összetett harmadik - ettől a szezontól kezdve egy forduló már csak kettő versenyből állt, 30-25 perces első és fordított rajtárcsos második felosztásban).

Pár alkalommal megméretettem magam a nemzetközi mezőnyben is, pl. a 2021-es, több versenyből álló Cupra Cup-ban, a 4683 indulóból az előkelő 46.-ik helyen végeztem a világranglistán.

A koronavírus miatt kialakult helyzetben rendezvények - így díjátadók - sem voltak megtarthatók, kezdtem elveszteni a hitemet, hogy még valaha megkapom a kupáimat, de a szervezőknek hála, 2022 szeptemberében a kezeim közé került 3 év termése (az új helyre költözött - azóta a rezsiválság miatt sajnos megszűnt - Hyp-R Zone-ban tartott díjátadón, hol máshol).

Jelenleg is aktív versenyzőként veszek rész a GTR-Masters.hu WTCR bajnokságában (mint "veterán" pilóta, lassan megdöntöm a statisztikákat), az utolsó forduló előtt a harmadik helyen állok (erre a szezonra átváltottam a Hyundai Elantra N TCR versenyautóra - többek közt a változatosság, legfőképp pedig a 19-es rajtszám miatt, mely a születési napomat jelképezi és így elkísér az életemben), viszont szoros az állás, mivel hárman is versenyben vagyunk a második-harmadik pozícióra (az első helyezett személye már eldőlt, Mickiewicz Máté lett 2022 ősz bajnoka).

Végezetül pedig, ha számot kéne vetni az elmúlt közel 20 év eseményeiről, akkor elmondhatom, hogy rengeteg mindent megéltem: voltam fent, voltam nagyon lent, belekóstoltam sok mindenbe, elértem illetve megéltem, megvalósítottam az álmomat, és boldog vagyok, hogy azt csinálhatom - ha csak virtuálisan is - amit mindig szerettem volna: autóversenyzek (további friss információk + tartalmak a "Blog"-ban kerülnek majd publikálásra).