GTR-Masters - R3E BMW M235i 2024 Tavasz - Red Bull Ring
Nem tudom, mi történt: a legjobb prekvalifikációs időmhöz képest már a forduló előtti gyakorláson kapásból gyorsabb voltam, a versenyekre megtankolt kocsival pedig olyan időket futottam, mint korábban üres tankkal.
Az időmérő ebből kifolyólag - viszonylag - jól sikerült (harmadik hely), majd az első versenyen még az a baki is belefért, hogy a 30 percre megtankolt beállítással is (ami értelemszerűen nagyobb súlyt jelentett) meg tudtam tartani a pozícióm - Vásárhelyi Csaba egy hibámat kihasználta ugyan, de pár körrel később vissza tudtam venni tőle a pozícióm - viszont azért azt sajnálom, hogy a második Kis Tibit így nem tudtam megszorongatni.
A 30 perces verseny pedig meseszerűen alakult, pedig korántsem úgy indult: a rajt után pont előttem állt keresztbe Székely István, így jól bele is mentem a kocsijába, amitől az autóm bal eleje megsérült, a kormányközép elment + rázott maga a kormány, valamint a bal első gumi folyamatosan elmelegedett.
Viszont a Red Bull Ring ugye nem a rengeteg kanyarjáról híres, így Mickiewicz Mátét is visszaelőzve megállíthatatlanul haladtam az első hely felé, melyet megszerezve teljesen egyértelművé vált, hogy most kell bizony megnyomni, mert amíg Máté a mezőnyben harcol a többiekkel, nem fog tudni tempót menni és utolérni.
Szóval elkezdtem kipréselni a maximumot a sérült futóművű autómból, ami működött: a verseny végéig sikerült akkora előnyt kiautóznom, amit már nem lehetett ledolgozni, így megszületett az idei harmadik BMW-s győzelmem.
Folytatás a Mantorp Parkban, május elsején.