GTR-Masters - R3E Super Touring - 2025 Ősz - Macau

2025.09.24

Ez a Macau sem úgy alakult, ahogy szerettem volna: változott ugyan a "Balance of Performance (BoP), kapott egy kis motorerőt az Alfa, de még mindig nem tudok vele olyan tempóban menni, mint az SNS-en, kapásból kettő tizeddel mentem rosszabb időt csak a célegyenesben... (amit vezetési tudással próbáltam meg ellensúlyozni)

Az időmérőm is zaklatottra sikerült: a legelején az első gyors körömön a GPSE versenyzői készültek valamire, mint később kiderült, helyet próbáltak hagyni maguk előtt és nem indultak még neki a körnek - csak én közben nekilódultam volna, mivel a 156-osnak már a kanyarból kigyorsítva ki kellett taposni a belét, hogy tűrhető legyen az első szektor - majd később Faragó Imit értem utol, a végén pedig konkrétan egyetlen gyors kört tudtam menni, mivel elfogyott az idő: a harmadik helyet megszerezve.

Próbáltam a rajtjaimon is javítani - és szerintem sikerült is - viszont az Audi-kkal nem lehet mit kezdeni, az első 20 perc nekirugaszkodása után vissza is estem szépen hatodiknak, majd innen egerésztem vissza magam a dobogó legalsó fokára.

Második 20 perc: szuper rajt, a hetedik helyről feljöttem negyediknek és a harmadik helyért csatáztam Gera Andrissal, viszont a második körben elmértem a féktávot, kimentem a bukótérbe és visszaestem az utolsó helyre. Innen a 11-ik helyig sikerült felkapaszkodnom - majdnem meglett a fordított rajtrácsos pole.

Talán az utolsó 20 perc volt a legizgalmasabb: a rajt után a mezőny közepéről követtem az élmezőnyt, mentem velük szépen előre (főleg Farkas Bence árnyékaként), a vége felé majdnem kiforgatott Varga Csaba, de sikerült megfogom, az utolsó körben pedig utolértem Bozsó Marcit, de megelőzni már nem tudtam, így ismét egy bronzéremmel zártam a fordulót.

A következő helyszín az SNS-hez hasonlóan Sonoma Raceway lesz október 8-án.

U.I: a következő virtuálisan generált képet Papezs Gergelynek köszönhetem, legyen ez egy kis "öröm (és poén) az ürömben" így a mondandóm végére.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el