Simunation Series | Autodrom Brno GP Circuit | Road to Europe | 1. forduló | Raceroom
Hurrá, ismét WTCR, ráadásul mondhatni jó kezdéssel: a felkészülési időszakban jópár autót kipróbáltam és komolyan fontolóra vettem a márkaváltást (már csak a BoP miatt is, mivel jelenleg a Cupra egységesen 97%-os motorerőre van korlátozva), de mivel ezt az autót ismerem a legjobban, maradtam a megszokott technikánál.
Az időmérő előtti gyakorláson megfutottam a brno-i legjobb időmet (2:09.599), amit az időmérőre nem sikerült még csak megközelítenem sem (az utolsó gyors körömben az utolsó előtti kanyarban rontottam), így meg kellett elégednem a harmadik rajthellyel.
Az első versenyen a lámpák kialvását jól kaptam el, sikerült egyből feljönnöm másodiknak, utána viszont piszkosul nehéz dologom akadt, ugyanis a VW Golf-al - ami köztudottan szuper gyors az egyenesekben - közlekedő Varga Csabát centire tudtam csak követni, előzési pozíció nem igen akadt. Szerencsémre, a boxkiállás előtt csak ki tudtam használni Csaba egy apró lecsúszását, így megelőzve őt, már az első helyről álltam ki a boxba, amit a futam végéig meg tudtam tartani, így tavalyhoz hasonlóan, győzelemmel kezdtem az idényt.
A második, fordított rajtrácsos verseny pedig ilyenkor mindig egy szerencsejáték (főleg a 15.-ik helyről rajtolva), voltak nagy csaták, lökdösődések, szerencsétlen szituációk (mikor pl. majdnem felborultam), de csak behoztam a kocsit a 7.-ik helyen.
Folytatás két hét múlva kis hazánkban, a Hungraroringen.